Teljesítménymérő padon : Mitsubishi Pajero 3.2DI-D

Mai tesztalanyunk egy japán típus. Ezekben a típusokban egy ideig nem lehetett chiptuningot csinálni, így jobb híján maradt a tuningbox. Azonban ezek nem igazán váltották be az ígért teljesítményt és elég sok probléma is volt velük a japán autókban, mint pl. Nissan Navara, ahol nagyon nehezen lehetett úgy-ahogy működő tuningboxot találni, azok mindig valamilyen hibakódot generáltak az autón.
Szerencsére ez már a múlté, már régóta lehetséges a japán dízeleket is rendes chiptuninggal módosítani. Lássuk a tesztalanyt.
Az autó úgy érkezett hozzánk, hogy folyamatosan betilt nagyobb terhelésen. Ekkor még az autó előéletéről még a tulaj sem tudott semmit, csak azt tudta, hogy az előző gazdájánál az autó kapott egy chiptuningot, hogy hol és milyet, azt nem lehetett tudni.
Ha nekünk azt mondják, hogy chiptuning, akkor a vezérlőegység szoftverének átírására gondolunk, így kezdetben arra terelődött a gyanú, hogy az előző helyen valami félrecsúszott.
Kiszereltük a motorvezérlőt és kiolvastuk belőle a programot. Átnézése után kiderült, hogy az nem volt módosítva, így indulhatott a hibakeresés. Kis idő elteltével, találtunk is egy gyanús vezeték köteget, melyet követve megtaláltuk az elrejtett tuningdobozt.
tehát a félreértés ott keletkezett, amit tuningbox forgalmazók is szeretnek kihasználni és csúsztatásként a tuningboxot chiptuningnak nevezik.(Mindenki döntse el maga, hogy miért). 🙂
Rendben, most lássuk a tényeket:
Az autót lemértük teljesítménymérő padon  tuningdobozzal, ami egy kicsit nehezebb volt, mivel az az autó folyamatosan letiltott. Ezután kiszereltük belőle a dobozt és lemértük alap állapotban is. A tuningbox kiszerelése után az autó “megjavult”, nem tiltott. Majd ezután írtunk bele egy szoftveres chiptuningot és ismét lemértük.
Lássuk az eredményeket:

Gyári beállítással

Gyári beállítással

Első kép, alap (gyári) állapot, ami jócskán alatta volt a gyári adatnak 146LE

Tuningbox

Tuningbox

Második kép, tuningbox : 159LE, azonban nem árt megnézni majd a lap alján a mérési görbét is, ahol látható, hogy a plusz teljesítményt szinte csak a végfordulat közelében kezdi leadni, a hasznos tartományban alig változott. mivel a lényegesebb a nyomaték (kék görbe), látható, hogy az a “hasznos” tartományban csak +5-13NM és csak 3000RPM fölött jön meg a nyomaték, max +30NM formájában 🙂

Chiptuning

Chiptuning

A harmadik képen az általunk végzett szoftveres módosítás eredménye, +23LE és +62NM, ami már az alacsony tartománytól rendelkezésre áll.A különbség egyértelmű, pedig itt egy komoly német tuningboxról van szó, amin látszik, hogy nem 5 perc alatt dobták össze, igényesen meg lett tervezve, de sajnos még ez sem segített. Itt a különbség ismét, a “nekem az az érzésem” és a teljesítménymérő padon lemért tuning között.

Valószínűleg az előző gazdája az autónak elégedett volt a tuningdobozzal, mert:
1.Mégis csak egy német tuningbox
2.A merketing is jó volt, a doboz is szép
3.Igaz, hogy nem mérték le teljesítménymérő padon, de “érezhetően jobb lett” az autó és a forgalmazó is azt mondta, hogy ez +30LE és +60NM

További képek a dobozkáról és a videó a mérésről

Teljesítménymérési adatok

Teljesítménymérési adatok

Mitsubishi Pajero Teljesítménymérés

Videó

Tuningbox

Tuningbox

pajero-tuningbox2

Divider

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás